2010. május 31., hétfő

Sajtos pálmalevél

Mia, Jancsi és Rebeka látogattak meg bennünket tegnap. Sajnos nagyon ritkán találkozunk velük, pedig szeretjük a társaságukat. Nagyon nagyon régi jó barátok.
Az ő tiszteletükre készült többek közt a sajtos pálmalevél is. Bárcsak jönnének gyakrabban !!!
Hozzávalók:
- 25 dkg finomliszt
- 25 dkg margarin
- 1 dl tej
- 15 dkg reszelt sajt
- 2 mokkáskanál só
- 1 mokkáskanál pirospaprika
- 1 mokkáskanál sütőpor
- liszt

Elkészítése:
A tésztához a margarint kettévágom, az egyik felét 12,5 dkg-ot a liszttel, a tejjel, egy mokkáskanál sóval és sütőporral összegyúrom. A sajtot megreszelem és a margarin másik felével 12,5 dekával, egy mokkáskanál sóval és egy mokkáskanál pirospaprikával összedolgozom.
A tésztát kettéosztom, és az egyik cipót kb 10 cm széles és 2 mm vastag téglalappá nyújtom. A hossza tetszőleges. A sajtkeverék felével megkenem. A tésztát két hosszanti felétől kiindulva a közepe felé göngyölöm. Az így kapott rudat alufóliába csomagolom. A tészta másik felével hasonló módon járok el. Ezt is becsomagolom alufóliába és egy éjszakára mélyhűtőbe teszem.
Másnap a sütőt 200 fokra hevítem. A tésztát a fóliából előveszem és lisztezett deszkán éles késsel 2 mm vastag szeletekre vágom. Az így kapott pálmaleveleket vajazott alufóliárával kibélelt tepsibe fektetem szépen egymás mellé és kb. 15 percig sütöm.
Akkor jó, ha szép aranysárga, de megpirulnia nem szabad, mert a sajt miatt megkeseredik. A tésztát még langyosan eltávolítom a fóliáról, mert ha kihűl könnyen törik.
Általában dupla adagot szoktam készíteni egyszerre, tehát 4 rudat. 1- 2 rudat megsütök belőle és a többit otthagyom a mélyhűtőben. Bármikor elő lehet venni és frissen meg lehet sütni szükség esetén.
A fagyasztóból elővett tészta kb fél óra után szeletelhető. Sőt csakis akkor szeletelhető szépen, ha félig fagyos még.

Diós krémes

Épp most emlegettem V. Gabit tegnap a süti miatt, aztán, amikor elkezdtem feltenni a blogra a recepteket, megszólal a telefon és találjátok ki, ki hívott???? Hát Gaaaaabi!!!!! Ekkora telepátiát!!!!
Ezt a receptet tőle tanultam jó húsz évvel ezelőtt és nagyon nagy szeretettel gondolok azokra a szép időkre mindig.
Örülök, hogy a sors úgy hozta, hogy megismerhettelek!!! Különleges emberke vagy!!!!
Hozzávalók:
- 6 tojás
- 2 ek víz
- 5 ek liszt
- 3-4 ek dió
- 6 ek cukor
- kevés sütőpor

- 25 dkg cukor
- 25 dkg vaj vagy margarin
- 4 tojássárgája
- 30 dkg darált dió
- kevés tej
- rum eszenc

Elkészítése:
A 6 tojásból vizes, diós piskótát készítek és egy kisebb tepsibe megsütöm. Amíg hűl, addig a darált dióbelet leforrázom egy kis tejjel. Közben kikeverem a vajat a cukorral és a tojássárgákkal. Ezekkel vigyázni!!! Nem árt, ha szalmonella ellen kezelt tojásokat használok. De el is maradhat belőle.
Ha kihűlt a dió, akkor óvatosan összekeverem a két masszát. Egy kicsit nyakonöntöm rum aromával.
A tésztát kettőbe vágom és az egyik lapon elsimítom a krémet majd befedem a másik lappal. Ha használok a krémbe tojássárgát, akkor a fehérjét gőz fölött felverem 20 dkg cukorral és a tetejére teszem. Ebben az esetben ez elmaradt, de attól még nagyon finom lett a süti. Torta formájúra is lehet készíteni és szépen kidíszíteni, mert annak is megállja a helyét. Szabolcs negyedik születésnapjára ilyen tortát kapott. Természetesen " ünnepélyesebb ruhában". Aztán ezzel etette meg a halacskáit, hogy örüljenek ők is, ha már buli van  Másnap "örömükben" szegénykék holtan lebegtek a kis akvárium vizében.:-(

Rakott csirkemellfilé sajttal

Szabolcs és Márk kedvenc husikája. Valóban nagyon finom étel és az az előnye, hogy hidegen is és melegen is maximálisan élvezhető.
Hozzávalók:
- 1 kg csirkemellfilé szeletek
- 30 dkg reszelt sajt
- 1 csomag habtejszín ( 3 dl )
- pulyka fűszerkeverék
- magyaros fűszerkeverék
- pirospaprika, só, bors
- 2 gerezd fokhagyma
- liszt
- 2-3 tojás

Elkészítése:
A csirkemellfilét szeletelem, a sajtot megreszelem. Ezután egy tányérba lisztet teszek, mintha paníroznék. A lisztbe belepréselem a fokhagymát, beleszórom a fűszereket. Egy másik tányérba feltöröm a tojásokat és egy kis sóval felverem.
Harmadik tányérba reszelt sajtot teszek. Innetől kezdve pontosan úgy járok el, mintha paníroznék, liszt, tojás és a prézli helyett sajtba mártom a legvégén a húst.
Egy jénai tepsit kiolajozok és abba rakom szépen egymás mellé a húsokat, majd egymás tetejére, amíg el nem fogy. Ha marad még egy kis fűszeres liszt, tojás és sajt, akkor rászórom a tetejére majd ráöntöm a habtejszínt. Egy órára beteszem a sütőbe és közepes lángon megsütöm. Érdemes betakarni alufóliával az elején. Ehhez is jó mindenféle köret, mindenféle saláta.

Sült csirkecomb

Valójában egyszerű dolgot írok most le, de ötletnek jó. Bármilyen fűszert lehet használni, a sült csirkét nem lehetlenség elrontani. Salátával, krumplival vagy bármilyen körettel remek gyors étel.


Hozzávalók:
- csirkecomb
- pulyka fűszerkeverék
- magyaros fűszerkeverék
- olíva olaj
- sütőzacskó

- 1 kg krumpli
- 1 nagy fej hagyma
- olaj
- só, mokkáskanálnyi cukor

Elkészítése:
A combocskákat befűszerezem, beolajozom és sütőzacskóba helyezem. Kb. háromnegyed óráig sütöm a sütőben, majd szétnyitom a sütőzacskót és még legalább negyed óráig sütöm, hogy szép piros legyen. Ekkor meg is locsolhatom a saját levével egy kicsit.
A krumplit héjában megfőzöm, meghámozom és kockára vágom.
A hagymát apróra vágom és megdinsztelem majd beleforgatom a krumplit. Sózom és egy gondolatnyi cukrot teszek hozzá. Jól összekavarom. Zöldpetrezselymet is lehet szórni rá.

Megtaláltok, ha kerestek

"Ha majd segítségül hívtok és könyörögve hozzám jöttök: meghallgatlak titeket. Ha kerestek, megtaláltok; föltéve, hogy szívetek mélyéből kerestek" (Jer 29,12-13)

2010. május 28., péntek

Epertorta egyszerűen

A sarki zöldséges Ilonka néninél vásároltam ezt a nagyon aromás epret. Márk szerint a világ legjobb boltosa címet érdemelné. Van benne valami szerintem is. Mindenkihez van egy - két kedves szava. Ha hiánycikk valami másnapra biztosan beszerzi. Vagy ha olyan árut kap, ami már délelőtt redszerint elfogy, akkor arra is hajlandó, hogy eltegyen belőle délutánig.
Az is előfordult már, hogy a reggeli nagy rohanásan megvettem nála a 2 szem almámat és már a megállóban volt a villamos. Mondta, hogy rohanjak, majd délután kifizetem.
Szóval boldog vagyok, hogy Isten ilyen és ehhez hasonló emberekkel vesz körül.
Majdnem elfelejtettem, a gyereket is emberszámba veszi. Cukorkával kedveskedik nekik. Ha csak én vásárolok, akkor is becsempész 3 szem cukorkát a szatyorba, merthogy három fiam van. Tudja ő, hogy Szabolcs már nem lakik itthon, de a 3 szem cukorka akkor sem maradhat el.
Remélem a fiaim is megörzik emlékezetükben örökre Ilonka nénit, ahogyan én is megőriztem a Karácsonyi bácsit a sarki vegyesboltból. :-) De azt hiszem, róla már meséltem.
 
Hozzávalók:
- 6 tojás
- 6 ek cukor
- 6 ek liszt

- eper ízlés szerint
- 1 csomag vaníliás pudingpor
- 0,5 dl tej
- 5 ek cukor

- 1 csomag habtejszín
- 1 csomag habfixáló
- 2 ek porcukor

Elkészítése:
A 6 tojásból, 6 ek cukorból és 6 ek lisztből piskótát sütök. Megfőzöm a pudingot fél liter tejjel és 5 ek cukorral. Hagyom, hogy kicsit hűljön a piskóta is és a puding is.
Eközben megmosom alaposan az epret és szalvétára helyezem, hogy lecsöpögjön róla a víz.
Ha kihűlt a piskóta, akkor középen kettőbe vágom és megtöltöm a pudinggal. Telerakom félbevágott eperrel és ráhelyezem a piskóta másik felét.
Felverem a habtejszínt 2 ek porcukorral. Ha félig kész, beleszórom a habfixálót és azzal együtt keményre verem. Rásimítom a torta tetejére. Csak semmi cicoma!! Az a lényeg, hogy finom legyen!
A tetejére zselatinba mártott félbevágott epreket pakoltam. Képzeljétek, a mentalevelet is belemártottam a zselatinba, hogy szép fényes legyen. Hát ez lett belőle:-(
Türelmünk az nem volt, míg megdermed egy kicsit a hab, de ez egyáltalán nem zavart bennünket.

Gyors és egyszerű zakuszka a la Judith

Tegnap este Judittal beszélgettem telefonon. Csak mondani akarta, hogy ma mennek Kaliforniába. Közben némi hanyag eleganciával megemlítette, hogy birtokában van egy szenzációs zakuszka receptnek, ami mellesleg sokkal gyorsabban és egyszerűbben elkészíthető, mint a hagyományos. Arról nem is beszélve, hogy a padlizsán sütése sem okoz füstmérgezést senkinek.
Nos, ma az volt az első dolgom, hogy megvegyem a hozzávalókat és kipróbáljam. Hát, kicsit más lett az íze, mint az eredetinek, de szenzációs! És tényleg csak annyi időbe telik, amíg meghámozom és összeaprítom a hozzávalókat majd összeturmixolom. A mennyiségeket ízlés szerint lehet variálni. A sok paprika nagyon jó ízt ad neki. Szendvicsek készítéséhez kiváló. Ebben nincs semmi tartósítószer, így nem alkalmas hosszú ideig tárolni. Én azt csináltam, hogy kis dobozkákba tettem és lefagyasztottam. Így folyamatosan elő tudom venni frissen, ha szükség van rá.
Köszi Judith!!!!!
Hozzávalók:
- 3 db szép érett padlizsán
- 1 db cukkini
- 3 fej hagyma
- 3 db nagy kaliforniai paprika (nyáron pritaminpaprika)
- 2 db TV paprika
- 4-5 db paradicsom
- olívaolaj
- só, bors
- 100%-os paradicsomlé (kb 1/2 liter ízlés szerint)
- 1 db babérlevél

Elkészítése:
A padlizsánt, a cukkinit és a hagymát meghámozom és kockára vágom. Egy mélyebb tepsibe kb 2 mm olívaolajat öntök és belerakom szépen sorban a zöldségeket. A paprikát, paradicsomot is szépen felkockázom és hozzáadom a tepsiben lévő zöldségekhez. Elrejtek benne egy db babérlevelet, amit kiveszek belőle mielőtt összeturmixolnám.
Sózom a tetejét, locsolok még egy nagyon kevés olajat rá és máris mehet a sütőbe 300 fokon kb negyed óráig, majd leveszem 200 fokra és úgy is sütöm még kb 45 percig. Nem kell kevergetni!
A középső képen már jó puha minden. Egy nagyobb edénybe átszedem a megsült zöldségeket, adok hozzá kb fél liter 100 %- os paradicsomlevet meg egy kis borsot és összeturmixolom.
Ennyi az egész.

Kelkáposzta főzelék

Napok óta a kelkáposzta főzeléken jár az eszem, de valahogy mindig halogattam, mert Márk nem szereti és akkor külön kell főznöm valamit neki.
Olyan régen csináltam már, hogy gondolkoznom kellett a hozzávalókon. Ahhoz képest remekül sikerült egy kis szójafasírttal.
Az evőeszközöket anyósomtól kaptuk, ő meg a szüleitől vagy nagyszüleitől? Szóval nagyon régiek és olyan különleges érzés, hogy a gyerekeim nagyszülei, dédszülei és ükszülei is ettek ezekkel a csodaszép ezüst villával és késsel.
Sajnos nincs belőle egy egész készlet, csak darabok emlékben.
A gravírozott két betű "BJ" az eredeti tulajdonos Becze János nevének a monogrammja.
Ha már a receptjeim fennmaradnak az utókor számára, jónak láttam ezt is megörökíteni nekik. Ki tudja hol lesznek akkor már e szép darabok, amelyeket gondolom tehetséges kézművesek készítettek szívüket- lelküket és legjobb tudásukat beleadva.
 Hozzávalók:
- 1 kisebb fej kelkáposzta
- 7- 8 db krumpli
- 1 doboz tejföl
- 2 ek liszt
- kapor, majoranna
- 1 kk őrölt vagy egész kömény
- 2-3 gerezd fokhagyma
- pici olaj

Elkészítése:
A káposzta külső leveleit leszedem, eldobom majd jól megmosom a maradékot. A krumplit meghámozom és kockára vágom a káposztával együtt. Sós vagy vegetás vízben megfőzöm. Egy kk őrölt köményt adok hozzá, egy kis borssal fűszerezem. Szórok bele kaprot és majorannát, de nem sokat.
Egy kevés olajon világos rántást készítek majd ezzel sűrítem be a főzeléket. A legvégén keverem bele a doboz tejfölt. Ma szójafasírttal ettük. Finom, könnyed tavaszi- nyári étel.

Kovászos uborka

Alig vártam már, hogy egy kicsit olcsóbb legyen a kovászolni való uborka, hogy készíthessek koviubit.
Vétek lenne kihagyni e csodát.
Van ennek egy hátulütője is,  az hogy az ember kétszer annyit eszik a "segítségével", mint általában.
Sebaj, megéri!!!

 

Hozzávalók:
- 2,5 kg uborka
- 1 csokor kapor
- szőlőlevél
- 2 gerezd fokhagyma
- 1/2 zsemle
- só
- víz

Elkészítése:
Az uborkákat alaposan egy kis konyhai kefével megmosom és középen bevágom majdnem a végéig majd megfordítom és ugyanazt a műveletet megismétlem, de merőlegesen az első vágásra.
Egy nagy 5 literes üveg aljára teszem a fokhagymát, felét a kapornak meg felét a szőlőlevélnek. Elhelyezem az uborkákat is függőlegesen szorosan egymás mellé, majd a tetejére teszem a maradék kapot és szőlőlevelet.
Langyos sós vízzel öntöm fel. Minden liter vízhez kb 1 púpos evőkanálnyi sót adok és jól elkeverem. A tetejére fél zsemlét teszek az erjedés elősegítése érdekében. Befedem egy kis tányérral és kiteszem az erkélyre a napra. Kb 3- 4 napig érlelem attól függően, hogy mennyire van meleg. Két nap után a zsemlét eltávolítom. Ajánlatos tüllzacskóba tenni, így könnyebben ki lehet emelni az üvegből.
Ha kész, leszűröm és visszarakom az uborkákat a levébe és mehet is a hűtőbe, ahol ílymódon sokáig eláll.

Baráti jókívánság


"Szeretett barátom, kívánom, hogy mindenben jól legyen dolgod, és légy egészséges, amint jó dolga van a lelkednek."
3János 2.

2010. május 26., szerda

Bodza ital

Ó mennyit kerestem tini koromban ennek az italnak a receptjét. Ittam valahol és elhatároztam, hogy én is készítek majd hasonlót. Igen ám, csakhogy akkor nem volt még internet és a receptek lassabban cseréltek gazdát, mint manapság. A lényeg az, hogy megszereztem mégpedig a bodzapezsgőnek a receptjét. Hasonló módon készül, mint a bodza ital, de abba kell egy kis élesztő is. Ilymódon egy finom szénsavas üdítőitalt nyerünk, amit jól lehűtve ajánlatos fogyasztani. Nincs is kellemesebb és természetesebb üdítőital nyárra.
Szerencsém van, mert a szemközti oldalon lévő belső iskolaudvar tele van bodzával. Így nem kell messzire mennem hozzávalókért.

Hozzávalók:
- 8-10 szép nagy virág ( lehet több is )
- 1 kg cukor ( ízlés szerint még mehet bele )
- 8 l víz
- 3- 4 db citrom
- 1 db lime (elhagyható)
- 1 dkg citromsav vagy citrompótló
- 1 dl fehérborecet

Elkészítése:
A virágokat hirtelen vízsugár alá tartom, hogy az esetleges por és a bogarak eltávolodjanak belőle. A citromot, limeot felkarikázom és egy nagyobb edénybe az összes hozzávalóval együtt jól összekeverem.
Jó lenne üvegekben érlelni, de sajnos nekem csak egy db 5 literes üvegem van, én pedig 3x 8 litert készítek . Így fémből készült fazekakba állítom össze.
Kb 3- 4 napig érlelem minden nap többször megkavarva. Majd leszűröm és a hűtőbe tárolom tovább.
Elég sokáig eláll.
Az élesztős variáció úgy készül, hogy egy csipetnyi élesztőt teszek ugyanehhez a kompozícióhoz. Ott nagyon hamar beindul az erjedés. Szinte pezseg, amint megkavarom. Figyelni kell nagyon, hogy utána mibe teszi az ember, mert szó szerint robbanásveszélyes. Érlelés alatt nem szabad szorosan befedni csak egy tányérkával vagy egy kis vászonnal, hogy ne essen bele semmi.
Érdemes ásványvizes műanyag flakonba tárolni utána, mert az nem annyira balesetveszélyes, mint az üveg.
A tálaláshoz lehet mentalevelet használni, mert az kellemesen megbolondítja az ízét és hát a látvány is másként hat.

2010. május 24., hétfő

Diós korongok

A csörögéből maradt ki a négy tojás fehérje . Kénytelen voltam valamit kezdeni vele, hisz nem jó ételt kidobni. Így jutottam el ehhez a recepthez, de nem bántam meg.
Hozzávalók:
- 4 tojás fehérje
- 10 dkg porcukor
- 1 csomag vaníliás cukor
- rum aroma
- 20 dkg dióbél
- fél citrom leve

Elkészítése:
A tojások fehérjéből habot verek. Hozzáadom a porcukrot, a rum aromát és a darált dióbelet, no meg a citrom levét..
Kis halmocskákat szedek sütőpapírra és alacsony hőfokon sokáig szárítom őket.

Rakott krumpli édesköménnyel

Igyekszem az egészségesebb életmódot követni amennyire tudom, bár nem mindig örülnek neki a fiúk.
Márk most is csak a krumplit halászta ki belőle, az édeskömény ottmaradt. Nekem annál jobban ízlett.
A belekre igen jó hatással van.
A vegetáriánus változat az első. A második képet csak húsevők tekinthetik meg.
Hozzávalók:
- 80 dkg újkrumpli
- 2 db édeskömény
- 5-6 gerezd fokhagyma
- 1 csomag habtejszín
- 2 dl tej
- 15 dkg Trappista sajt
- kakukkfű, gyömbér, só, bors
- kevés vaj a kenéshez

Elkészítése:
Egy jénai tepsit vastagon kikenek vajjal, beleszórom a préselt fokhagymát . A krumplit megpucolom és karikára vágom majd egy réteg karikát vágok a tepsi aljába. Erre jön a reszelt sajt meg a  felcsíkozott édeskömény. Ameddig tart az alapanyagokból, addig ismétlem a rétegezést.
A tejbe, tejfölbe beleszórom a fűszereket, jól elkeverem és ráöntöm a rakott cuccra. Fóliával lefedem és kb háromnegyed órát sütöm.
Nem vegáknak lehet erre is szórni sült császárszalonnát.

Spárgakrémleves

Igazán különleges ízhatás!!!!! Egész évben szívesen ennék mindent, ami spárga. Azt mondják róla, hogy "a zöldségek királya, a királyok zöldsége." Ezt csak megerősíteni tudom. Ráadásul kiváló fogyókúrához is, no meg rengeteg vitamin és ásványi anyag található benne.
Itt van szezonja, használjátok ki!!!!!
Hozzávalók:
- 50 dkg zöld spárga
- 1 db krumpli
- 2 kocka húsleves
- 1 csapott ek cukor ( ízlés szerint )
- só
- fél citrom leve vagy egy pici ecet
- 1 csomag habtejszín
- pár csepp olívaolaj

Elkészítése:
A krumplit és a spárgát ha szükséges meghámozom. Sós, cukros ecetes vízben főni teszem mindkettőt. Dobok bele 2 húsleveskockát. Ha megfőtt leveszem a tűzról, töltök bele még egy kevés hideg vizet és összeturmixolom. Turmixolás után leszűröm, mert előfordulhat, hogy a spárga fás egy kicsit és élvezhetetlenné tenné a levest. Belekavarom a habtejszínt és kész is van a finom étel.
Pirítós kenyérrel tálalom és spárga fejekkel díszítem, amit előzetesen megfőzök természetesen.
Bubinak császárszalonna kockákat pirítottam még rá plusszban.

Ne félj!

Megparancsoltam neked, hogy légy erős és bátor. Ne félj, és ne rettegj, mert veled van Istened, az Úr, mindenütt, amerre csak jársz. ( Józsué 1;9 )

2010. május 23., vasárnap

Csöröge (kelt)

Gyerekkoromban ettem utoljára. Drága nagymamám szenzációs csörögét tudott készíteni. Mindig csodáltam gyors és ügyes mozdulatait. Pillanatok alatt csodaszép kis tekervényeket formázott a nyers tésztából. Azt hittem, hogy soha nem leszek képes hasonló bravúrokra. És lám elérkezett ennek is az ideje, hiszen bölcs Salamon szerint " rendelt ideje van az ég alatt mindennek", így a csöröge sütésnek is.
Rájöttem, hogy nem is igényel akkora tudományt az elkészítése, mint gondoltam. Lehet, hogy ezután gyakrabban fogunk csörögézni?????
Ha igen, akkor kipróbálom majd az élesztő nélküli variációt is. Állítólag az az igazi.
Ja....és a lekvár kínáló kis tányérkészletet anyósomtól örököltem és kifejezetten erre a célra találták ki.
Hozzávalók:
- 25 dkg liszt
- 4 tojássárgája
- 5 dkg vaj
- 5 dkg cukor
- 1 csomag szárított élesztő
- 1 dl tejföl
- 1 ek rum
- csipet só
- sütéshez olaj
- porcukor a szóráshoz
- házi baracklekvár és eperlekvár

Elkészítése:
A hozzávalókat jól eldolgozom és fél óráig pihentetem. Kinyújtom kb 3 mm vastagságúra és derelyevágóval kis téglalap alakokat vágok belőe ( 10X 4cm). A lapoknak a belsejét hosszában még kétszer bevágom és a végeket a vágásokon keresztül áthúzom. A vágásokat, a formázást lehet bátran variálni.  Forró, bő olajban, fedővel letakarva mindkét oldalát megsütöm. Szűrőlapáttal szalvétára kiszedem majd porcukrozom és házi készítésű lekvárokkal kínálom.

Zabpehely rántva

Amikor meghallottam a receptet máris tudtam, hogy én ezt szeretni fogom.
Mint ismeretes, a zabpehely rendkívül jótékony hatással van az emésztőrendszerre magas rosttartalma miatt, azonkívül a koleszterinszint csökkentésésre is kiváló természetes "gyógyszer".
Ami az ízét illeti, elég semleges, viszont fűszerekkel nagyon fel lehet dobni.
Hozzávalók:
- 1 bögrényi zabpehely
- 2 bögrényi víz
- só
- 5 gerezd fokhagyma
- vega mix vagy vegeta
- 1 tojás
- pici liszt
- tojás a panírhoz
- zsemlemorzsa
- olaj a sütéshez

Elkészítése:
A zabpelyhet kétszeres mennyiségű vízben vegeta hozzáadásával kb negyed órát főzöm. Figyelni kell, mert könnyen odaragad. Amikor kezd ragacsossá válni, akkor leveszem a tűzről. Megvárom, amíg kihűl, beleütök egy tojást, szórok rá egy kis lisztet és hozzáadom a zúzott fokhagymát.
Az eredeti recept szerint nem kell bele tojás és ennek megfelelően liszt sem, de nekem úgy tűnik, hogy így sokkal fasírtosabb. Lehet még ízlés szerint zöldfűszerekkel bolondítani, de fokhagymával is szuper jó.
Nos, kis golyókat formálok belőle, amit lisztbe, tojásba és prézlibe forgatok és forró olajon kisütöm.
Szalvétára szedem , hogy a fölösleges olajat szívja fel.
Az eredeti recept szerint, fözés és fűszerezés után egy nagyobbacska tálcán kell elsimítani a masszát kb 2 cm vastagságúra, miután kihűlt felkockázni és úgy panírozni.
Szerintem nem a formája a lényeg......

Paradicsomos tökfőzelék

Úgy emlékszem, hogy a síma fehér tejfölös tökfőzeléket már feltettem és megígértem, hogy a paradicsomos változatát is közkinccsé teszem alkalomadtán.
Hát elérkezett az a bizonyos alkalom. Friss idei tökből készült és nem tudok betelni vele.
Egyik legnagyobb kedvencem a tökfőzelék. :-)
Sütöttem hozzá pulykakolbászt és zabpehelyből készölt fasírtocskákat.
Hozzávalók:
- 1 közepes nagyságú főzőtök
- 2 kis doboz paradicsompüré
- 1 csokor kapor
- 1 fej hagyma
- só
- 2 ek liszt
- olaj
- pici ecet szükség esetén

Elkészítése:
A tököt meghámozom, eltávolítom a magjait és lereszelem. Egy fej vöröshagymát apróra vágok és megdinsztelem olajon majd hozzáadom a lereszelt tököt. Sózom és fedő alatt saját levében puhára párolom. Nagyon gyorsan elkészül. Közben egy kis olajon rántást készítek, amit paprikázok és paradicsompürével engedem fel. Kicsit cukrozom és ecetezem abban az esetben, ha a paradicsomtól nem elég savanykás.
Az apróra vágott kaprot is a végén adom hozzá.
A zabpelyhes golyók receptjét külön írom le, hogy a vega receptekhez is fel tudjam tenni.

Kiálts hozzá!

"Ha igazak kiáltanak, az Úr meghallgatja, és minden bajukból kimenti őket."
Zsoltárok 34; 18

2010. május 20., csütörtök

Cica szem

Sajnos most nem sikerült olyan szépen, mint ahogy szokott, de sebaj, az íze tökéletes!!!
Bubi máris ezt vacsorázott tejjel és nagyon dícsérte.
Hozzávalók:
Tészta:
- 30 dkg liszt
- 15 dkg margarin
- 3 tojás sárgája
- 5 ek cukor
- 1 csomag sütőpor
Hab a tetejére:
- 15 dkg cukor
- 3 tojás fehérje
- 15 dkg dió
- vanília, rum stb

Elkészítése:
A tésztához való dolgokat jól összegyúrom. 3 részre osztom és szépen kinyújtom. Mindegyiket megkenem finom baracklekvárral. Két oldalról a közepe fele feltekerem majd az alábbi habot beleöntöm a középen ürsen hagyott sávba.
A tojások fehérjét felverem, belekeverem a darált diót , a cukrot, a vaníliát és a rum esszencet. Ezt töltöm be a sáncba.
Közepes sütőben kb fél óráig sütöm.
Szeletelés után cica szemekhez kellene hasonlítania. Hát....a lényeg az, hogy finom!!!

2010. május 17., hétfő

Aszalt gyümölcsökkel töltött hús rántva

Az aszalt szilva íze nagyon jól harmonizál a húsokkal és állítólag jótékonyan hat az emésztőrendszerre is. A szemnek is szép, az ízlelőbimbóinknak viszont maga a gyönyőr.
Hozzávalók:
- csirkemellfilé
- aszalt gyümölcsök
- hús fűszerek
- liszt, tojás, zsemlemorzsa a panírhoz
- olaj a sütéshez

Elkészítése:
A csirkemellfiléből nagyon vékony szeleteket vágok és ízlés szerint befűszerezem. Mindegyik szeletbe aszalt gyümölcsöket göngyölök. Lisztbe, tojásba és mozsába forgatom és bő forró olajban aranybarnára sütöm. Újkrumplit sütök hozzá.

2010. május 16., vasárnap

Sajtsaláta

Elsősorban Szabolcs kedvelte ezt a fincsi salátát. Azóta nem is nagyon készítettem. Én nem igazán vagyok sajt kedvelő, így csak ritkán látok hozzá ilyen ételekhez.
A mai reggelihez jól illett. Főztem kötözött sonkát, volt sok zöldség és nagyon jól kiegészítette a reggeli menűt.
Hozzávalók:
- 20 dkg füstölt sajt
- 20 dkg Trappista sajt
- 20 dkg mozarella
- 3 dl natúr joghurt vagy kefír
- 1 db piros kaliforniai paprika
- 1 db zöld húsú paprika
- 1 db sárga húsú paprika

Elkészítése:
A sajtokat és a paprikákat felkockázom, nyakon öntöm a joghurttal és már lehet is enni.

Gesztenyés, meggyes, csokis, habos torta

Hetek óta töröm a fejemet, hogy Edit szép kerek szülinapjára, ne csak egy nagy kalóriabombát készítsek, hanem legyen valamiféle személyes mondanivalója is a dolognak.
Erre a tortára esett a választásom, mivel pár száz évvel ezelőtt egyszer evett belőle és akkor még a receptjét is elkérte. Ez számomra sokat jelentett, ugyanis köztudott, hogy Edit  nem egy tortaimádó csajszi.
A fotó ami rákerült, egy őskövület. Rajta vagyunk mindannyian Edit, Judit Jolán és én. Bubi a kakukktojás, de jól jön egy fiú ennyi lány között.
Hozzávalók:
- 4 tojás
- 50 dkg gesztenyemassza
- 20 dkg olvasztott vaj
- 20 dkg olvasztott étcsoki
- 3 dl habtejszínből vert tejszínhab
- 6 ek meggybefőtt
- 1- 1,5 dl meggylé
- 4- 5 ek meggylekvár
- 3 csomag mogyorókrémes roletti
- 1 doboz valamilyen desszert a díszítéshez
- 2,5 dl tejszínből készült tejszínhab a díszítéshez

Elkészítése:
A tojásokból kerek piskótalapot sütök.
A gesztenyemasszát a meggylével jól összekavarom. A csokit megolvasztom és kikavarom a vajjal majd hozzáadom a gesztenyés masszához. Továbbá beleszórom a kimagozott meggyet és óvatosan beleforgatom a tejszínhabot.
A piskótát elvágom középen, megkenem a darabos házi meggylekvárral és ráhalmozom a gesztenyés masszát. Betakarom a piskóta másik felével és erre helyezem az ehető ostyából készült képet.
Szándékosan nem kentem meg semmivel a torta tetejét, hogy ne üssön át a képen. Így is gyönyörűen rásimult. Az ostyából készült képet úgy csináltattam cukrászlaborban.
Rolettikkel "kerítettem be" a gyönyörűségemet és selyem szalaggal fogtam össze, ami egyben díszítés is.
Tejszínhabot nyomkodtam rá és desszertekkel turbóztam a látványt.
Ott van rajta egy kis bikát ábrázoló csokitallér is, de sajnos az nem látható eléggé.

Fehér rumos limonádé

Eredetileg M Mártánál ittam hasonlót és akkor annyira jól esett, hogy elhatároztam én is ki fogom próbálni a receptet. Most, hogy Editnek ilyen szép kerek szülinapja volt, megérett erre az alkalom. A hosszadalmas úszóverseny és meglehetősen hideg körülmények közt eltöltött néhány óra után egészen kellemes "meleg " hangulatot ajándékozott e nemes ital.
Hozzávalók:
- 2 dl buborékos ásványvíz
- 1 egész citrom leve
- 2- 3 tk barnacukor
- lime karikák
- 1/2- 1 dl fehér rum
- láblógató legénykék a keveréshez
- jégkockák

Elkészítése:
A hozzávalókat egy pohárhoz adtam meg. Három pohárhoz tehát háromszoros mennyiség javasolt, ha esetleg nehéz lenne kikövetkeztetni.:-))
A citromokat kifacsarom és a pohárba töltöm. Felöntöm ásványvízzel ( szénsavas ), beleszórom a barnacukrot, de tálalás előtt nem kavarom össze, mert így jobban mutat.
1-2 lime karikát dobok bele, hogy még szebb legyen.
A keverőpálcákon szó szerint kis láblógató legénykék ücsörögnek, akik már fogyasztás előtt is mosolyt csalnak az ember ajkára.:-)
Tanácsos lett volna jégkockákkal kínálni, de sajnos nem készültem.

Zacskóban sült pulykamell

Valami olyant szerettem volna, ami finom, gyorsan kész van és esetleg hidegen is tálalható.
Kiváló megoldás a pulykamell egészben sütve különböző pácokkal, fűszerezésekkel, töltelékekkel. Zacskóban sütöttem, hogy jól átjárják az ízek és finom puha legyen.
Hidegen csodálatosan lehet szeletelni, de melegen sem utolsó.:-)
Hozzávalók:
- 1 nagy pulykamellfilé
- provenci fűszerkeverék
- pulyka sültek fűszerkeverék
- só
- sütőzacskó
- olívaolaj

Elkészítése:
Másfél nappal elkészítése előtt jól bedörzsölöm a húst a fűszerekkel, sóval és olívaolajjal.  Sütés előtt sütőzacskóba teszem és azzal együtt egy jénai tálba. A zacsi tetejére 2- 3 kis lyukat vágok, hogy a gőznek legyen hol távóznia.
Három óra hosszáig sütöm közepes lángon. Saját levet ereszt, ami kellemesen fűszeres, ebből locsolok keveset a felszeletelt húsra.
A köret receptjét az előző bejegyzésembe leírtam pontosan. A saláta a1z mindig improvizáció.

Sült spárga krumplipüré ágyon

Vééégre itt a tavasz és a spárga szezon. Igyekszem minél változatosabban elkészíteni és kínálni a spárgából készült finomságokat. Ebben az esetben a körethez használtam fel. Nálam a 10-es skálán 10-es osztályzatot kap ez a csodálatos zöldség. Most nem írom le, hogy mi mindenre jó, de higgyétek el, hogy szinte mindenre. Még fogyókúrára is a vízhajtó hatásánál fogva.
Hozzávalók:
- 1,5 kg krumpli
- 3 db tojás
- 20 dkg Trappista sajt
- 10 dkg vaj vagy margarin
- só, bors, szerecsendió
- 50 dkg spárga
- sajt a reszeléshez

Elkészítése:
A krumplit meghámozom, kockára vágom és sós vízben megfőzöm. Ha kész, leszűröm és a krumplipüréhez hasonló módom összenyomom, sóval, borssal és egy gondolatnyi szerecsendióval fűszerezem. Az egész tojásokat, a vajat és a reszelt sajtot szépen belekeverem és vajazott jénai tálba simítom.
A spárgák szárát meghámozom és fövő cukros ecetes vízbe helyezem úgy, hogy a fejüket ne érje a víz, mert az a gőztől is gyönyörűen megpuhulnak. Rövid ideig, kb 5 percig főzöm ilymódon, majd leszűröm és a krumpliágyra helyezem szépen sorban a képen látható módon. Megszórom reszelt sattal és forró sütőben szép aranysárgára sütöm. Mi most köretként fogyasztottuk, de el tudom képzelni önmagában is jó adag salátával.