2012. július 10., kedd

Isten mindent megadott nekünk

Az ő isteni hatalma mindennel megajándékozott bennünket, ami az élethez és Isten szolgálatához szükséges. Úgy kapjuk meg ezeket, hogy egyre jobban és jobban megismerjük őt, aki a saját dicsőségével és tetteivel hívott el bennünket. Ezek által igen nagy és értékes áldásokkal ajándékozott meg bennünket, ahogyan megígérte. Ezeket az áldásokat pedig azért adta, hogy saját isteni természetének részesei lehessünk, és a világban lévő romlottságtól elmenekülhessünk. A romlottság gyökere az olyan kívánság, amely gonosz dolgokra irányul.
Mivel ilyen nagy áldásokat kaptatok, teljes erővel törekedjetek arra, hogy a hitetek mellett fejlődjön ki bennetek a jóság, tudás, mértéktartás, türelem, istenfélő magatartás, a testvérek iránti kedvesség, és az isteni szeretet is. Ha mindezek a tulajdonságok megvannak, és egyre erősödnek bennetek, akkor segíteni fognak abban, hogy eredményesek és hatékonyak legyetek. Ugyanakkor elvezetnek benneteket Urunk, Jézus Krisztus teljes megismerésére is. Akiből viszont hiányoznak ezek a tulajdonságok, az olyan, mintha vak lenne, vagy rövidlátó, mert elfelejtette, hogy a régi bűneit Isten megbocsátotta.
Ezért testvéreim, még inkább törekedjetek arra, hogy megerősítsétek: Isten elhívott és kiválasztott benneteket. Mert ha ezt teszitek, nem fogtok megbotlani , vagy elesni soha, és nagyszerű fogadtatásban lesz részetek Urunk és Megmentőnk, Jézus Krisztus örökké tartó Királyságában.
Péter 1; 3- 11
 Plitvicei tavak

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése