2010. január 23., szombat

Zsidó tojás

Életem egyik legszebb periódusa jut eszembe erről az ételről. Dezső és Ilu.
19- 20 éves lehettem, amikor elég gyakran tettem látogatást náluk. Akkortájt született meg aranyos kislányuk Eszter, akivel babázhattam, gyönyörködhettem benne kedvem szerint. Ha belementünk az estébe, Ilu gyakran készített zsidó tojást. Pillanatok alatt összedobta, és fiiiiiiiiinom paradicsommal, friss kenyérrel pillanatok alatt el is tüntettük a tálból. Közben jókat beszélgettünk, és a világért sem volt kedvem abbahagyni, hazamenni.
Van egy olyan érzésem, hogy ezek az együttlétek, beszélgetések hagytak leginkább mély nyomot bennem. Mindegy, mit ettünk volna, a hangulat, a harmónia, ami akkoriban körüllengett bennünket, az tette felejthetetlenné azokat az alkalmakat. Örömmel gondolok vissza azokra az évekre.
"Mindenkinek megvan a maga időgépe. Ami a múltba röpít, az az emlék, s ami a jövőbe visz, az az álom."
Az én időgépem most visszavitt a 70- es évek második felébe, de át is szálltam már a másik gépemre, ami a jövőbe visz, reményt adva, hogy ismét találkozunk.
Mostanság eszembe jutott, hogy milyen finom is volt ez a  szendvicskrém, és elkezdtem nyomozni valami jó kis recept után. Hát ezt találtam. Higgyétek el, nem lehet betelni vele és ezt komolyan mondom.
Hozzávalók:
- 6 db főtt tojás
- 1 nagyon nagy vagy két kisebb fej lilahagyma
- 3 evőkanál libazsír
- só, bors

Elkészítése:
A főtt tojásokat lereszelem, hozzákeverem a libazsírt az apróra vágott hagymát, sózom, enyhén borsózom és még langyosan finom friss kenyérre halmozom. Azért langyosan, mert a libazsírnak az a semmihez sem hasonlítható kellemes íze akkor érvényesül a legjobban.
Paradicsommal, salátával valami felejthetetlen gasztronómiai élményben lehet részünk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése