2012. január 16., hétfő

Gyereknevelés hosszú távra

Neveld a gyermeket a neki megfelelő módon, még ha megöregszik, akkor sem tér el attól. 
Példabeszédek 22; 6
Mariapfarr 2011

2012. január 10., kedd

Puncstorta a 30- ik házassági évfordulónkra

Annyira sajnálom, hogy csak most teszem fel ezt a receptet. Nem azért, mert nélkülözhetetlen lenne, hanem azért, mert a 30 éves házassági évfordulónkra készült, amelyet 2011. november 28- án ünnepeltünk.
Mivel Bubinak kedvence a puncstorta, ezért arra gondoltam, hogy ezzel lepem meg e gyönyörű ünnep alkalmával. Igazán megérdemel egy ennyit, ha kibírt 30 évet mellettem.
Ünnepi vacsorát is terveztem, de Andris szólt, hogy ne vacsizzunk és ne is készítsek semmit vacsorára, ameddig nem jön haza edzésről. Valamikor 9 óra után haza is érkezett, és megkért bennünket, hogy öltözzünk, mert megyünk vacsorázni. Este 10- re foglalt asztalt az Alabárdos étteremben.
Szabolccsal találták ki a meglepetést, és együtt is finanszírozták. Márk is tudott a titokról, de egy fél szóval sem árulta el nekünk.
30 gyönyörű rózsát kaptunk ajándékba. Csak a konyha kövén tudtam lefényképezni, mert kb 1 méter hosszú szálakból állt a csokor.
Vetítés is volt ám. Házasságunk napjától, egészen napjainkig a három csodálatos gyermekünk születését belefoglalva egy kis áttekintést készítettek a 30 év legfontosabb történéseiről. Kedves zenei aláfestése, tényleg ünnepivé tette az alkalmat.
Megköszöntük a drága jó Istennek a három gyerekünket, akik valóban az Ő  fantasztikus ajándékai számunkra. Továbbá megköszöntük azt is, hogy megtartott bennünket együtt, szeretetben a sok- sok megpróbáltatás ellenére, sőt még jobban összekovácsolt ezáltal.

Hozzávalók:
- 8 tojás
- 8 ek cukor
- 8 ek liszt
- 2 ek kakaó
- 2 ek eper íz
- 3- 4 ek rum vagy rum aroma
- kevés tej
- 3 ek porcukor
- 10 dkg mazsola
- 7 dkg durvára vágott dió
- a tetejére puncs ízű cukormáz ( Dr. Oetker )
- 1 csomag gyümölcs ízű pillecukor

Elkészítése:
A 8 tojásból, 8 ek cukorból, 8 ek lisztből egy nagy kerek piskótát készítek. A piskóta alsó és felső részéből levágok egy- egy ujjnyi vastag lapot és félreteszem. A többit kockára vágom és egy mély tálba teszem. Összekeverem a kakaóval, 3 ek porcukorral, eper ízzel, rummal, és annyi tejjel locsolom meg, hogy lucskos legyen, de nem híg. Az alsó félretett lapot megkenem lekvárral, majd ráhalmozom a tölteléket. Mindezt a másik lekvárral megkent lappal fedem be. Egy vágódeszkát borítok rá, és legalább fél napra lenyomtatom.
Puncs ízű cukormázzal (Dr Oetker) vonom be. Marcipánnal sokkal szebben lehet dolgozni.
Gyümölcs ízű pillecukorral díszítem.

Isten utolsó szava az emberhez

1Miután régen sokszor és sokféleképpen szólt Isten az atyákhoz a próféták által, 2ezekben a végső időkben a Fiú által szólt hozzánk, akit örökösévé tett mindennek, aki által a világot teremtette.  3Ő Isten dicsőségének a kisugárzása és lényének képmása, aki hatalmas szavával hordozza a mindenséget, aki miután minket bűneinktől megtisztított, a mennyei Felség jobbjára ült.
Zsidókhoz írt levél 1; 1- 3 
2011 Kalocsa


2012. január 5., csütörtök

Kölesből készült húsos lecsó

A köles legősibb termesztett gabonaféle Kínában már a rizs fogyasztása előtt fő élelem forrás volt. Németország területén már a Római birodalom idejében is termesztették.
Szénhidrát-tartalmának jelentős hányada (72%) keményítő, ami szervezetünk számára egy igen jól hasznosítható energiaforrás. Kisebb arányban diétás rostokat, cellulózt, hemicellulózt, lignint, vízoldékony rostokat, pektint is tartalmaz, melyek elősegítik a normális bélműködés helyreállítását. E tekintetben főként a vízben oldódó rostanyagoknak van kiemelkedő szerepük, mivel folyadékmegkötő tulajdonságuknak köszönhetően megnő a térfogatuk, élénkítik a bélperisztaltikát(a bél tápanyag továbbító mozgása), így a salakanyagok bélrendszeren való átjutási ideje lerövidül. Emiatt fontos szerepet tölthetnek be egyes civilizációs ártalmak (pl. székrekedés, diverticulozis, bélrendszeri daganatos betegségek) megelőzésében.
A köles fehérje tartalma 10-15%. Vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag. Héjában és a héj alatti részben B-vitamin, míg csírájában nagy mennyiségű E-vitamin található. Ásványi anyagai közül érdemes megemlítenünk a káliumot, foszfort, magnéziumot és kalciumot. A kálium a szívizom működését szabályozza, míg a magnézium és a foszfor a szellemi munkánál a fáradság ellen nyújthat védelmet.
Igen sok kovasavat tartalmaz (későbbiekben még kifejtjük), továbbá fluort, ként, foszfort, vasat, magnéziumot, káliumot, cinket stb. Különösen gazdag a B-vitaminok csoportjában, mint B1, B2, B6, B17, pantoténsavban és nikotinsavamidban.
A szépítő gabona: fényessé teszi a hajat, erősíti a körmöket,véd a fogszuvasodástól, biztosítja a szép arcbőrt, s késlelteti az öregedést.
Testsúlycsökkentő-, és karbantartó programoknál szintén nagy jelentőséggel bírnak a vízoldékony rostok, mivel fokozzák a teltségérzetet, csökkentik a tápanyag-felszívódás mértékét, és lassítják a gyomor ürülési sebességét.

Pontosan a kölesben gazdagon előforduló kovasavnak köszönhető, hogy megakadályozza az érelmeszesedést és visszaadja az elváltozott erek rugalmasságát, javítja ezzel a vérellátást és normalizálja a magas vérnyomást. Egyúttal a kovasav megállítja az erek további meszesedését

·        visszaállítja a sav-bázis egyensúlyt, mely gyakran stressz hatására, túlzásba vitt fogyókúra miatt, rendszeres dohányzás következtében bomlik fel.
·        candida betegek diétájában fontos szerepet tölt be a köles, mely megakadályozza, hogy a tápcsatornába megtelepedett gombák elszaporodjanak
·        megvéd a fogszuvasodástól, erősíti a látást, késlelteti az öregedést
·        rendszeres fogyasztásával elkerülhetőek a daganatos betegségek
·        szabályozza a vércukorszintet
·        helyreállítja az emésztést
·        gyulladáscsökkentő
·        immunerősítő
·        csökkenti a vér koleszterinszintjét
·        ez a Föld ásványanyagokban leggazdagabb gabonája
Hozzávalók:
- köles
- csirkemell filé
- paradicsom
- paprika
- hagyma
- só
- bors
- piros arany

Elkészítése:
A mennyiségeket ízlés szerint és hozzávalók függvényében változtatom. A hagymával kezdem. 1- 2 hagymát apróra vágok és olajon elkezdem dinsztelni, hozzáadok 4-5 db TV paprikát szintén apróra vágva és együtt dinsztelem tovább. Ehhez hön a kis kockákra vágott csirkemell filé. Sózom, borsózom és fedő alatt sütöm tovább a húst fehéredésig. A paradicsomot 3- 4 db össze is turmixolhatom és úgy adom az előző keverékhez. A kölest háromszoros mennyiségű vízben pici olajjal és vegetával puhára duzzasztom takaréklángon fedő alatt. Csak ha elkészült a hús és a köles is megfőtt, akkor vegyítem össze a két masszát. Próbáltam már egybe is főzni, de a köles miatt hamar leég.
Szoktam még egy kevés csípős piros aranyat is nyomni hozzá. Attól kicsit pikánsabb lesz az íze.

2012. január 4., szerda

Csak egy kis hit kell

"Ismersz, ismertél már hívő embert? És elfutottál előle? Ha igen, ne fuss tovább! Ülj le egy percre! Egy pohár hideg vízre..............Egy karéj friss kenyérre............Talán ráeszmélsz, hogy létezik valami csodálatos, ami nem támad rád, nem gyengít meg, s hogy az isteni szikra mindnyájunkban él, és egy napon....egy napon talán ez a szikra menti meg a világot."
Mitch Albom: Csak egy kis hit kell
 
 
2011 hajnali hangulat képek a szobám ablakából