2010. május 3., hétfő

Fokhagymás húspogácsa padlizsános cukkinis körettel

Drága jó apósomtól tanultam e húspogácsa receptjét. Minden alkalommal, amikor kolbászt töltött készített ilyen kis próbadarabkákat, hogy el tudjuk közösen dönteni, hiányzik-e még valami belőle.
Természetesen nem ez volt az elsődleges célja az egésznek, hanem az, hogy a friss kolbászhúsból minél hamarabb együnk egy kis kóstolót. Sütött mellé olyan sültkrumplit, amilyent csak ő tudott, senki más. Pontosan úgy sütötte, ahogyan én, de az íze, az állaga az csakis az ő krumplijára volt jellemző.
A husit ő disznóhúsból készítette, és mivel abban van egy kis zsiradék is, az sokkal szaftosabb, ízletesebb volt.  Házi savanyított káposztával és mustárral kínálta. Még most is összefut a nyál a számban. A saját feketeribizli és vörösribizli borával öblítettük le. Azóta sem ittam hasonlót.
A másik dolog, amit szerettem, ha ő készít, az a kávé volt. Ragaszkodott mindig ahhoz, hogy ő főzze a kávénkat, ha otthon voltunk. Teljesen mindegy, hogy milyen kávéból készítette, annak mindig olyan aromája volt, amilyennel sehol sem tlálkoztam. No meg a kávézás rituálja és azok a beszélgetések....Bárcsak vissza lehetne hozni azokat a régi szép időket!!
 Hozzávalók:
- 50 dkg darált pulykahús
- 3 ek libazsír
- 4 nagy gerezd fokhagyma
- só, bors
- 1 db cukkini
- 1 db padlizsán
- 1 db nagy lilahagyma
- 1 db paprika
- 1 db paradicsom
- só, bazsalikom, koriander és ízlés szerint bármilyen fűszer

Elkészítése:
A húst összekeverem a libazsírral, mert sokkal szárazabb, mint a sertés. Préselt fokhagymával, sóval és jó sok borsal fűszerezem. Kis pogácsákat készítek a kezemmel és forró olajban kisütöm őket. Frissen, melegen a legfinomabb. Ha netalán marad meg néhány belőle, sohasem melegytem fel, azt már hidegen eszem meg.  Egészen más a felmelegített húsnak az íze.
A hagymát nagyobbacska kockákra vágom és forró olajba teszem. A padlizsánt és a cukkinit jól megmosom és szárazra törölöm, majd azt is felkockázom és küldöm gyorsan a hagyma után. A paprikát karikára vágom és azt is hozzáadom a tűzön lévő zöldségekhez. A végén a feldarabolt paradicsomot és a fűszereket keverem bele. Pár percig együtt sütöm őket és már kész is. Nem szabad sokáig sütni, hogy el ne lágyúljon.
A köret már nem az apósom receptje alapján készült, hanem saját kútfőböl szedtem össze. Nagyon finom lett az is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése