2023. január 16., hétfő

Baconszalonnás, sonkás, sajtos leveles- vajas tekercs

A természettel nehéz versenyre kelni. Annyi gyönyört, örömet, békét, szépséget sehol nem találni, mint ott. Életerőt, örömöt, kiegyensúlyozottságot ad. Képtelenség még csak megközelíteni is azt a fajta csodálatos összhangot, együttműködést, amit a természet képes nyújtani. Hálás vagyok a Teremtőnek ezért a fantasztikus ajándékért!

Hozzávalók:

- leveles- vajas tészta (igény szerinti mennyiségben)

- sonka, sajt, baconszalonna, amit a magam részéből kihagyok. Barbeque szósz, mustár (valójában ízlés szerint bármi mehet bele, ami van otthon)

Elkészítése:

A sonkát, sajtot, baconszalonnát apró kockákra vágom, majd összekeverem egy kevés barbeque szósszal és egy kevés mustárral.

Kitekerem a leveles- vajas tésztát, és kb 8x8 cm nagyságú négyzetekre vágom. Mindegyik négyzet közepébe egy púpos teáskanálnyi halmocskát teszek, majd szépen kis gombócokat formálok belőlük, amelyeket enyhén olajozott sütőpapírral bélelt tepsibe helyezem. A tetejét megkenem felvert tojással, megszórom egy kis szezámmaggal, és 200 fokon előmelegített sütőben szép aranysárgára sütöm.

Úgy is készítem néha, hogy a leveles vajas tésztára rákenem a tölteléket, feltekerem, majd kb 1,5 cm- es karikákat vágok, és úgy teszem a sütőbe.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése