2015. október 29., csütörtök

Szilvásgombóc krumpli nélkül II.

Tudtátok, hogy a szilvás gombóc nem magyar találmány?????
A hagyományos osztrák gasztronómiából származik, ahol Knödelnek nevezik. A szilvásgombócot pedig Zwetscgenknödelnek.
Hozzávalók:
- 4 dl víz
- 4 ek olaj
- 1 ek cukor
- 1/2 tk só
- 25 dkg liszt
- 1 tojás

Töltelékhez:
- 20- 22 szem szilva
- cukor
- fahéj

Elkészítése:
Egy nagyobb edénybe sós vizet készítek, amibe majd a gombócokat kifőzöm.  Odateszem főni. A zsemlemorzsát egy serpenyőben aranybarnára pirítom, a végén dobok bele egy kevés cukrot és fahéjat, mert ettől kellemes íze lesz.

Egy másik edénybe felteszem a 4 dl vizet forralni 4 ek olajjal, 1 ek cukorral és 1/2 tk sóval.
Ha fő beleszórok 25 dkg lisztet, összekeverem, leveszem a tűzről és belekeverek egy egész tojást. Hagyom néhány percig hűlni. Eközben a szilvát megmosom és leitatom törlőkendővel, majd kimagozom.
Amikor kihűlt a tészta annyira, hogy fogható legyen,  csipkedek belőle egy- egy gombócnak való mennyiséget. Kb. 20- 22 szem gombóc lesz ebből a mennyiségből. Nagyon könnyen lehet vele dolgozni, nem ragad. Kicsit szétlapítom, majd a közepébe helyezek egy szem szilvát, a mag helyére egy mokkáskanálnyi fahéjas cukorral.
Ekkorra már lobog a nagy edényben a sós víz. Beledobálom a gombócokat. Pillanatok alatt feljönnek a tetejére, és már szedhetem is ki szűrő lapáttal. Pirított (kicsit cukros, fahéjas) zsemlemorzsába forgatom.
Másnap hidegen is szenzációs, nem merevedik meg, mint a krumplis variáció.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése