Mint egy mesekönyv, úgy nyílt meg számomra nap mint nap ez a csodálatos hely. Amióta csak tudom az eszemet, majdnem minden nap kisétáltunk nagymamámmal Béluskához. Bélus 14 évesen költözött el az örökkévalóságba, itthagyva szüleit soha el nem múló fájdalmukkal. Jómagam nem találkozhattam vele, mert három évvel a születésem előtt aludt el örökre. Abban az időben többet tudtam róla, mint bárki másról, akivel személyes kapcsolatom volt. Drága nagymamám véget nem érő történeteket mesélt róla. Egy gyerekről, aki soha nem érhette meg, hogy felnőtté váljon, aki nem érhette meg, hogy kibontakoztassa tehetségét.......... hogy saját kis családja legyen............
Sokat jelentettek ezek a beszélgetések. Bárcsak vissza tudnám adni a hangulatát ezeknek az alkalmaknak!
Mai napig is, ha arra járok, szinte minden sírkőről regényeket tudnék írni. Érdekes ismeretségeket kötöttem nem létező emberekkel, gyerekekkel..........A fantáziám kiszínezett minden történetet. Olyan volt, mintha egy más világba léptem volna be, egy másfajta valóságot tapasztalhattam meg ott. Nem fogtam fel a halál tragédiáját, nem éreztem az elmúlás szomorúságát, mert minden oly csodás volt.
Minden évszakban és minden napszakban más- más arcát mutatta a természet. Lehetett tavasz, amikor rügyet fakasztottak a fák, és előbújtak a kis énekes madarak, vagy tomboló meleg nyár, amikor kellemes enyhülést nyújtottak a hatalmas gesztenyefák, vagy ősz, amikor le nem bírtam venni a szememet az ezerféle színeben pompázó fákról, vagy hófedte tél, amikor azt hittem, hogy minden olyan tiszta és ragyogó, mint a hóval beborított táj. Olykor hajnalban már kimentünk, ha aznap fontos dolog várt ránk, de az sem volt ritka, amikor naplemente után értünk ki. Szerettem az esőben gyalogolni ki a domboldalon, és hallgatni az eső monoton hangját...............és beszélgetni.........beszélgetni............életről, halálról, békéről, háborúról, szeretetről és szerelemről..............és mindenről, ami fontos az életben.
Kimondhatatlanul hiányzik az a hely, a jól ismert sírkövek, a hatalmas többszáz éves fák, a természet hangja és illata, a beszélgetések, a béke és harmónia, ami csak ott "terem".
Megkérdezitek majd, hogy jön ide a céklaléhez ez a furcsa emlékezés. Hát a céklaléről most nem óhajtottam sokat regélni, bár szerteágazó gyógyhatásáról közismert. Cserében szabad utat engedtem az emlékeimnek.
- céklalé
- narancslé
Elkészítése:
A narancsokat kifacsarom, majd 3/4 pohár narancsléhez 1/4 pohár céklalevet adok.
Néha a céklalevet is én centrifugázom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése