2013. március 14., csütörtök

Karalábéleves húsgombóccal

Hasonlít a töltött karalábéhoz, de nincs annyi macera vele. Áldott nagymamám gyakran főzött töltött karalábét. Fontos volt számára az is, hogy jól nézzen ki az étel, amit elénk tesz, és finom is legyen.
Most jutott eszembe, hogy az első vendégváró levesem nekem is töltött karalábé volt. Miután összeházasodtunk, kiköltöztünk Bubi nagyszüleinek a házába, ahol hatalmas udvar, gyümölcsös kert volt. Még halas tavacska is volt a kertben.Sok szép emlék fűz ahhoz a házhoz, de voltak magányos pillanataim is elég gyakran. Bubi akkor még egyetemista volt, utolsó éves a jogon. Hét közben 100 kilométerrel arrébb Kolozsváron volt az egyetemen, én meg otthon egyedül Marosvásárhelyen.
Egyik alkalommal meghívtuk a násznagyainkat vendégségbe az új otthonunkba. Újdonsült háziasszony voltam, és igyekeztem, hogy valami különleges étellel lepjem meg őket. Hát a töltött karalábéra esett a választásom. Az azért sokkal mutatósabb volt. Másodiknak úgy emlékszem rántott húst készítettem hagymás krumplival és kovászos uborkával. A süteményre nem emlékszem. Nem csoda, mert 31 évvel ezelőtt történt mindez.
Hozzávalók:
- 2 db nagy karalábé
- 1 db nagy sárgarépa
- 1 fej hagyma
- olaj
- tejföl
- petrezselyemzöldje
- vegeta, só, bors

Húsgombóchoz:
- 50 dkg darált hús
- 10 dkg rizs
- só, bors, pirospaprika
- hagyma
- fokhagyma ízvarázs
- 1 tojás

Elkészítése:
A hagymát megpucolom, és apró kockára vágom. Forró olajon kicsit megdinsztelem. Hozzáadom a megpucolt és felkockázott karalábét és sárgarépát. Sózom, borsózom és tovább dinsztelem. Felöntöm vízzel, és amikor forrni kezd beleteszem a húsgombócokat. Így együtt főzöm kb fél- háromnegyed órát. Természetesen leellenőrzöm, hogy a zöldség a rizs és a hús elkészült-e. Mielőtt levenném a tűzről, egy csipet apróra vágott kaprot adok hozzá és egy csokor vágott petrezselymet.Tejföllel tálalom.
A húsgombóchoz összekeverem a darálthúst, a rizst, a tojást, sót, borsot, paprikát. Reszelek bele vöröshagymát, teszek bele egy kocka fokhagyma ízvarázst. Lisztes kézzel kis gombócokat formálok belőle.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése