2012. május 27., vasárnap

Gofri 2

A Passzázs soron nemrég nyílt egy gofris. Egyik ebédszünetben megkóstoltam és kedvet kaptam a sütéséhez. Úgy emlékszem, hogy már tettem fel gofri receptet. Az is nagyon különleges. Sanyi kísérletezte ki a receptjét. Ez kicsit más. Finom könnyed a tésztája, és többféle krémmel, habbal, lekvárral lehet kínálni.
Egy bajom van csupán, a sütőm nagyon lassú. 10- 12 percbe telik, amíg egy adag vagyis 2 db kisül. Elhatároztam, hogy veszek egy nagyobb teljesítményű gépet, amivel 1- 2 perc alatt meg lehet sütni. A tészta állaga is , megváltozik, hiszen a hirtelen sütés következtében kívül picit ropogós, belül viszont krémes.
Hozzávalók:
- 45 dkg liszt (ebből 5 dkg zabpehelyliszt)
- 1 csomag sütőpor
- 3 tojás
- 1 dl olaj
- 12 dkg cukor
- csapott mokkáskanálnyi só
- 1/2 l langyos víz

Elkészítése:
A tojások fehérjét kemény habbá verem, a sárgáját a cukorral kikavarom géppel. A liszthez hozzáadom a vizet, a sót a sütőport, az olajat és a tojásoknak a sárgáját. Összekeverem, majd óvatosan beleforgatom a tojáshabot is. A forró gofrisütőt ecsettel kiolajozom, majd egy kis merítőkanálnyi masszát öntök bele. Kicsit elsimítom, hogy mindenhol egyenlő vastagságú legyen, majd lecsukom, és kb 8- 10 perc alatt készre sütök egy adagot. Ez gépfüggő természetesen. Nem mindegyiknek egyforma a teljesítménye.
Általam készített sárgabarack lekvárral és tejszínhabbal ettük.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése