2010. december 1., szerda

Andris névnapi tortája zsemlemorzsás piskótából kakó krémmel

Szegény Andris jól kifogta a névnapját. Pont egy olyan napra esett, amikor nagyon nem voltam a topon és igencsak nehezemre esett bármit is készíteni. Általában nem erről vagyok híres, de mint kiderült, csak az előszele volt egy komolyabb rosszullétnek, ami néhány óra múlva be is következett.
Nos, elkészült a torta, de nem olyan lett, amilyennek szerettem volna látni.
Felköszöntöttük Andrist és egymást is, hiszen 29 éves házasok voltunk mi is. Hálásak vagyunk érte Istennek, hogy megtartott bennünket szeretetben és minden olyan ajándékot megadott nekünk az évek során, amit pénzzel nem lehet megvásárolni.
Hozzávalók:
- 8 tojás
- 8 ek cukor
- 8 kanál zsemelemorzsa
- 2 ek liszt
- 1 csomag sütőpor
- 1 csésze vágott dió
- 1 rum eszenc a sziruphoz
- 1 csésze víz a sziruphoz
- 2 ek cukor a sziruphoz
- 1/2 liter habtejszín a krémhez
- 3 ek porcukor a krémhez
- 1,5 ek kakaópor a krémhez
- 1/2 ek instant kávépor a krémhez
- díszítéshez fehér illetve tejcsoki

Elkészítése:
A tojások sárgáját a cukorral habosra keverem majd hozzáadom a sütőport, a zsemlemorzsát, a lisztet, a diót és a legvégén a tojások fehérjének a habját. Óvatosan összekeverem majd beleöntöm  egy kerek magas kivajazott, kilisztezett formába és 40 perc alatt kb 180 fokos előmelegített sütőben készresütöm.
A krémhez a habtejszínt felverem a cukorral, majd beleszitálom a kakaót és a kávét. Könnyedén homogenizálom. Ha túl híg a hab, érdemes 1 vagy 2 kis csomag habfixálóval megszilárdítani.
A vizet a cukorral felfőzöm és beleteszem a rum aromát.
Ha kihűlt, kettőbe vágom a piskótát és mindkét lapot jól meglocsolom a rumos sziruppal. Megtöltöm a krémmel, befedem a másik megáztatott lappal majd bevonom a maradék habbal. Ráreszelek fehércsokit meg tejcsokit. Így lehet ízlés és fantázia szerint díszíteni.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése