Csodálatos, üdítő nyári reggeli a fiúk számára. Tényleg nem lehet megunni a változatos gyümölcsök miatt.
Hozzávalók:
- zabpehely
- méz
- natúr joghurt
- eper, barack, szőlő, banán vagy bármilyen friss gyümölcs
- pirított mandula
Elkészítése:
A joghurtot egy kevés mézzel (ízlés szerint) összekeverem. Ha van otthon 100%- os almalé, egy gondolatnyit lehet beletölteni. Nem érdemes másmilyen ivólevekkel kísérletezni. Ez sem föltétlen szükséges bele, mert a vegyes virágméz megadja a jó ízét.
Hozzáadom a zabpelyhet, azzal is összekeverem. Rávagdosom a megmosott gyümölcsöt, majd megszórom pirított mandulával. Kb fél órával reggeli előtt elkészítem a fiúknak, hogy a zabpehely puhuljon meg egy kicsit.
2014. augusztus 23., szombat
Becsületbeli ügy
"Bizony igaz az Úr, igaz tetteket szeret; a becsületes emberek meglátják az arcát." Zsoltárok 11: 7
2014- London
2014- London
2014. július 22., kedd
Juhtúrós lángos
"Ha például délután négykor érkezel majd, én már
háromkor elkezdek örülni. Minél előrébb halad az idő, annál boldogabb leszek.
Négykor már tele leszek izgalommal és aggodalommal; fölfedezem, milyen
drága kincs a boldogság. De ha csak úgy, akármikor jössz, sosem fogom tudni,
hány órára öltöztessem díszbe a szívemet..."
Antoine de Saint Exupéry: A kis herceg
Micsoda gondolatok, micsoda fogalmazás! Nagyon szeretem Saint Exupéry szavaival kifejezni azt az állapotot, amikor várok valakire, valakikre, akik kedvesek számomra.
Én is ünneplőbe öltöztettem a szívemet, duplán is. Hónapokon keresztül készültem, vártam azt a pillanatot, amikor megérkeznek Szabolcsék és Judithék. Köszönöm a jó Istennek, hogy vagytok nekem!!!!!!
Hozzávalók:
- 40 dkg liszt
- 2- 3 db krumpli
- 4 ek olaj
- 1 csapott teáskanál só
- 3 dl tej
- 3 dkg élesztő
- 1 teáskanál cukor
Töltelékhez:
- 30 dkg juhtúró
- ízlés szerint kapor
- esetleg kevés tejföl
Elkészítése:
Az élesztőt megfuttatom a langyos cukros tejben. Hozzáadom a liszthez, illetve a reszelt főtt krumplihoz. Az egészet összegyúrom a sóval és olajjal. Egy óráig kelesztem, kinyújtom és egyforma kockákra vágom.
A juhtúrót összekavarom a vágott kaporral, és mindegyik kocka szélére teszek egy adagot, amivel aztán szépen feltekerem. Bő forró olajban aranybarnára sütöm. Tejföllel tálalva, de anélkül is mennyei.
Címkék:
desszertek,
főfogások,
kenyerek,
palacsinták,
sós palacsinták,
sósak,
tésztafélék
Az ÚR nevét hírdetem
"Figyeljetek egek, hadd szóljak! Hallgassa a föld is szám beszédeit! Csepegjen tanításom, mint az eső, hulljon a beszédem, mint a harmat, mint langyos zápor a gyenge fűre, s mint enyhe permet a pázsitra!
Az ÚR nevét hirdetem, magasztaljátok Istenünket!"
Mózes 5, 32; 2-3
2014_ Szeged
Az ÚR nevét hirdetem, magasztaljátok Istenünket!"
Mózes 5, 32; 2-3
2014_ Szeged
2014. június 30., hétfő
Sajtos rúd
Egyik legősibb sós recept, amit még nagyanyáink is szívesen készítettek. Azt hittem egy időben, hogy egyszerűsége miatt kimegy divatból, és átveszi a helyét sok más különleges finomság. Tévedtem. Asszonyaink elfelejtettek sütni- főzni (tisztelet a kivétel), és olykor még a sós rúd is ínyencségnek számít. Egy egész generáció életéből hiányzik ez a "tudomány". A mai fiatalság ismét elkezdett főzőcskézni, amiért nagyon tisztelem őket, hiszen sokuknak az interneten kívül nincs akitől tanulnia. Bátorítom őket, hogy minél többet ügyeskedjenek a konyhában. Fiúk és lányok is próbálkozhatnak. Biztosan értékelni fogják a barátok, a család, a gyerekek, de még a szomszédok vagy arra haladó sétálók is. Ez utóbbit kicsit meg kell magyaráznom. Gyermekkoromban gyakori volt, hogy ha elmentem valakinek az ablaka alatt varázslatos illatok lengtek körül. Ősszel a zakuszka, a sült padlizsán, a sült paprika, továbbá a lekvárok illata. Ilyenkor mindig elképzeltem magamban, hogy "ebben a házban is boldog családok laknak". Ha vasárnap délelőtt kihallatszott a habverő zaja (mert ugyebár akkor még nem sok házban volt elektromos habverő vagy robot gép), akkor lelki szemeimmel láttam a boldog gyermek arcokat, és a meghitt családi ebédet egy ovális asztal körül. Valahogy minden alkalommal azon járt az eszem, hogy én is ilyen jó feleség, jó anyuka szeretnék lenni majd, ha nagy leszek, és minden földi jóval kényeztetem majd a családomat.
Nos, ezzel a recepttel bárki elkezdheti "pályafutását".
Hozzávalók:
- 60 dkg liszt
- 30 dkg reszelt sajt
- 45 dkg vaj vagy margarin
- 1,5 ek só
- tejföl annyi, hogy jól összeálljon (kb 9 ek)
- a kenéshez egy tojásnak a sárgája
- a szóráshoz: mák, kömény, sajt
Elkészítése:
A sajtot lereszelem, és a többi hozzávalóval együtt jól kidolgozom. Kinyújtom a tésztát kb 1,5 cm vastagra. Megkenem tojássárgával, és megszórom ízlés és alapanyag függvényében mákkal, köménymaggal, sajttal. Derelyevágóval, vagy pizza szeletelővel rudacskákat vágok belőle. Előmelegített sütőben 180 fokon alsó- felső légkeveréssel kb 15 perc alatt készresütöm.
Nos, ezzel a recepttel bárki elkezdheti "pályafutását".
Hozzávalók:
- 60 dkg liszt
- 30 dkg reszelt sajt
- 45 dkg vaj vagy margarin
- 1,5 ek só
- tejföl annyi, hogy jól összeálljon (kb 9 ek)
- a kenéshez egy tojásnak a sárgája
- a szóráshoz: mák, kömény, sajt
Elkészítése:
A sajtot lereszelem, és a többi hozzávalóval együtt jól kidolgozom. Kinyújtom a tésztát kb 1,5 cm vastagra. Megkenem tojássárgával, és megszórom ízlés és alapanyag függvényében mákkal, köménymaggal, sajttal. Derelyevágóval, vagy pizza szeletelővel rudacskákat vágok belőle. Előmelegített sütőben 180 fokon alsó- felső légkeveréssel kb 15 perc alatt készresütöm.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)


