Hozzávalók:
- 50 dkg darált marhahús
- 50 dkg darált csirkemellfilé
- 1 fej hagyma (nem túl nagy)
- 3 db zsemle
- 1,5 dl tej
- 2 egész tojás (én 4 tojásnak a sárgáját használtam csak fel Andris miatt)
- egy csipetnyi szegfűbors
- fél mokkáskanálnyi őrölt szerecsendió (csapott fél mokkás)
- só ízlés szerint
Barna mártás:
- 2 dl húsleves (ha nincs, húsleveskockából pillanatok alatt lehet készíteni) . 1/2 fej vöröshagyma - 1 ek liszt
- 4 dkg vaj
- só
- bors
- néhány csepp szója szósz és mustár - csapott mokkáskanál cukor szükség esetén
Elkészítése:
A zsemléket egy mély tálba nyakon öntöm a tejjel. Jól beáztatom őket. Ha felszívták a folyadékot villával összenyomkodom. Minden hozzávalót beleteszem a zsemlés tálba. A hagymát apróra vágom, azt is hozzáadom és jól elkeverem a masszát. Pár percig pihentetem.
Egy tepsit kitapétázok vajjal megkent sütőpapírral, majd apró golyókat formálva 180 fokon előmelegített sütőben megsütöm. (35- 40 perc)
A hamis barna mártáshoz (az igazi barna mártást hosszadalmas elkészíteni, és zellert is tartalmaz, ami Andrisnak nem való) a hagymát és a lisztet barnára pirítom, felöntöm húslevessel, majd krémes állagúvá főzöm állandó keverés mellett. Hozzáadom a vajat, fűszereket,szója szószt, mustárt, de ezekkel már nem főzöm, inkább csak összemelegítem.
Én főtt krumplival tálaltam ez alkalommal, de szoktam sült krumplit, krumplipürét kínálni mellé, illetve áfonya szószt. Így az igazi.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése