2013. március 14., csütörtök

Karalábéleves húsgombóccal

Hasonlít a töltött karalábéhoz, de nincs annyi macera vele. Áldott nagymamám gyakran főzött töltött karalábét. Fontos volt számára az is, hogy jól nézzen ki az étel, amit elénk tesz, és finom is legyen.
Most jutott eszembe, hogy az első vendégváró levesem nekem is töltött karalábé volt. Miután összeházasodtunk, kiköltöztünk Bubi nagyszüleinek a házába, ahol hatalmas udvar, gyümölcsös kert volt. Még halas tavacska is volt a kertben.Sok szép emlék fűz ahhoz a házhoz, de voltak magányos pillanataim is elég gyakran. Bubi akkor még egyetemista volt, utolsó éves a jogon. Hét közben 100 kilométerrel arrébb Kolozsváron volt az egyetemen, én meg otthon egyedül Marosvásárhelyen.
Egyik alkalommal meghívtuk a násznagyainkat vendégségbe az új otthonunkba. Újdonsült háziasszony voltam, és igyekeztem, hogy valami különleges étellel lepjem meg őket. Hát a töltött karalábéra esett a választásom. Az azért sokkal mutatósabb volt. Másodiknak úgy emlékszem rántott húst készítettem hagymás krumplival és kovászos uborkával. A süteményre nem emlékszem. Nem csoda, mert 31 évvel ezelőtt történt mindez.
Hozzávalók:
- 2 db nagy karalábé
- 1 db nagy sárgarépa
- 1 fej hagyma
- olaj
- tejföl
- petrezselyemzöldje
- vegeta, só, bors

Húsgombóchoz:
- 50 dkg darált hús
- 10 dkg rizs
- só, bors, pirospaprika
- hagyma
- fokhagyma ízvarázs
- 1 tojás

Elkészítése:
A hagymát megpucolom, és apró kockára vágom. Forró olajon kicsit megdinsztelem. Hozzáadom a megpucolt és felkockázott karalábét és sárgarépát. Sózom, borsózom és tovább dinsztelem. Felöntöm vízzel, és amikor forrni kezd beleteszem a húsgombócokat. Így együtt főzöm kb fél- háromnegyed órát. Természetesen leellenőrzöm, hogy a zöldség a rizs és a hús elkészült-e. Mielőtt levenném a tűzről, egy csipet apróra vágott kaprot adok hozzá és egy csokor vágott petrezselymet.Tejföllel tálalom.
A húsgombóchoz összekeverem a darálthúst, a rizst, a tojást, sót, borsot, paprikát. Reszelek bele vöröshagymát, teszek bele egy kocka fokhagyma ízvarázst. Lisztes kézzel kis gombócokat formálok belőle.

2013. március 12., kedd

Isten titkos igazsága

"Mert Jézus Krisztusban és az Isten egész teljessége testi alakban."
Kolossé 2;9
2003 Torockó

2013. március 3., vasárnap

Tejfölkrémes meggytorta

Páratlan sütemény páratlan alkalmakra. De egy- egy szürke hétköznapot is simán fel lehet dobni vele. Megéri a fáradtságot. E sütemény íze múltat idéző nyugalmat áraszt. Nem véletlen, hogy gyermekkorom képei idéződnek fel bennem. Gyakran felteszem a kérdést magamnak, hogy valóban olyan csodálatos volt-e a gyermekkorom, amilyennek emlékeimben él, vagy az idő jótékony gyógyító ereje okozza ezt a káprázatot. Talán mindkettő egyszerre. Remélem, hogy gyerekeim, családom életében is hasonló érzést tudok kiváltani vele. Mert az ízek odakötnek......



 Hozzávalók:
- 8 tojás
- 8 ek cukor
- 8 ek liszt
- csipet só
- 10 dkg durvára vágott dió

A krémhez:
- 20 dkg vaj
- 18 dkg porcukor
- 1 csomag vaníliás cukor
- 3 dl tejföl
- 1-2  tojás sárgája
- 60 dkg magozott meggy
- 20 dkg cukor (ízlés szerint)
- 6 lap zselatin (egy csomag)
- 1 habfixáló extragyors
 - késhegynyi fahéj

Elkészítése:
Felverem a tojások fehérjét a porcukorral és egy csipet sóval. Kikeverem a sárgáját . Lazán belekeverem a lisztet, a sütőport, majd a tojások kemény habját. Kivajazott nagy alakú tortaformába öntöm a masszát. A tetejét megszórom a vágott dióval. Előmelegített sütőben kb fél óráig sütöm 200 fokon.
Közben a meggyet a cukorral és egy késhegynyi fahéjjal felfőzöm. A lapzselatinokat vízbe áztatom 5 percre, majd kicsavarom és a forró meggybe keverem. Hagyom kihűlni. Néha belekeverek.
A vajat a porcukorral és a vaníliás cukorral kikeverem. A tejfölt a tojások sárgájával gépi habverővel kikeverem. Ha félig kész, hozzáadom a habfixálót és azzal verem tovább. Ezután a vajas krémet és a tejfölös krémet összekeverem.
Addig a piskótám kihűl. Ráhalmozom a hideg meggyet, ami időközben megkocsonyásodott, majd ennek a tetejére rákenem a tejfölös- vajas krémet. Reszelek rá finom étcsokit. Mehet a hűtőbe egy kevés időre.


Áldás

" Maga pedig a békesség Istene szenteljen meg titeket teljesen, és őrizze meg a ti lelketeket, elméteket és testeteket teljes épségben, feddhetetlenül a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére."
Thesszalonikai levél 5; 23
2007 Parádfürdő

2013. február 24., vasárnap

Szárazbab pástétom

Rengeteg növényi fehérjét tartalmaz, sportolóknak kiváló húshelyettesítő pástétom. Zöldpaprikával, savanyú káposzta kockákkal szenzációs.
 Hozzávalók:
- 20 dkg szárazbab
- 1 db kisebb babérlevél
- késhegynyi köménymag
- pici borsikafű
- vegeta ízlés szerint
- 1/2 sárgarépa
- egy kis karika zeller
- 1/2 petrezselyem gyökér
- 1-2 ek tejföl

Elkészítése:
A babot este beáztatom, majd reggel odateszem főni a babérlevéllel és a zöldségekkel. Zöldségből nem kell sok bele, hogy ízben inkább a bab domináljon.Főzés után sózom csak, hogy kellőképpen be tudjon puhulni.
Ha kész, leszűröm, fűszerezem és összeturmixolom.