2011. december 18., vasárnap

Az ember feladata az életben

Minden embernek kell, legyen egy feladata ebben az életben - kötelességen belül, vagy azon felül is talán -, mert különben nem lenne értelme annak, hogy él. Az emberi világ több kell, legyen, mint egy bonyolult szerkezetű gép, melyben minden ember egy fogaskerék szerepét tölti be... Minden embernek kell, legyen egy feladata, egy titkos küldetése, mely Istentől való.
Wass Albert
2011 Dublin

2011. december 13., kedd

Forró csoki Peyton and Byrne

Majdnem feledésbe merült a fantasztikus forró csoki, amit Szabolcs hozott előző alkalommal Londonból.
Jól eltettem jó helyre, aztán véletlen rátaláltam. Kicsit ijesztő a dolog, mert ez tipikusan az öregség jele. Ilyenkor mindig szegény nagymamám jut eszembe, aki kilencven éves korára, eljutott arra a szintre, hogy szinte mindent jól elpakolt, hogy ínségesebb időkre is jusson belőle. Nehezteltem is néha rá, mert sok minden megromlott, ezért  ki kellett dobni egy idő után. Nem is értettem igazán, hogy miért dugta el saját maga elől a dolgokat úgy, hogy soha meg nem találta.
Közben volt lehetőségem megfigyelni más idős embereket, akik hasonló módon cselekedtek. Rájöttem, hogy semmi más oka nincs az egésznek, csupán csak az, hogy kissé megöregedtek.:-)
Jaj nekem, mi vár rám!?!?!?!?!?

 Hozzávalók:
- 250 ml tej
- 4- 5 tk Peyton and Byrne instant forró csoki

Elkészítése:
A tejet felforrósítom, majd hozzáadok 4- 5 teáskanálnyi forró csokit. Jól elkeverem, és már lehet is inni.

Aki az Úrban bíznak, nem fáradnak el

„Akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek mint a saskeselyűk,  futnak és nem lankadnak meg,
járnak és nem fáradnak el!” (Ézs. 40. 31)
Dublin 2011.

2011. december 6., kedd

Pancerotti

Tegnap este eszébe jutott Márknak a pancerotti. A Bartók téren lehetett kapni akkor még, amikor társastáncra járt. Útban hazafelé gyakran kért, hogy vegyek neki. Számomra azért nem volt szimpatikus a dolog, mert bő olajban készült. Nos, tegnap megkért, hogy hozzak neki egyet vacsorára. Mivel esett az eső, kitaláltam, hogy inkább elkészítem otthon, és így az egész család részesülhet a finomságból. A baj az, hogy túlságosan is finomra sikeredett, így lehetséges, hogy ismétlés következik.
Hozzávalók:
- 50 dkg liszt
- 2 tojás
- 1 csomag gyors élesztő
- 1 ek só
- 1 doboz kefir vagy joghurt
- néhány kanál tejföl
- 1 ek cukor
- 1 ek olíva olaj
- kevés tej

- 15 dkg pulykamellsonka
- 20 dkg sajt (mozzarella, trappista)
- tejföl

Elkészítése:
A tésztához a hozzávalókat jól összedolgozom. A lényeg az, hogy ne ragadjon a kezemhez vagy a tálhoz. Ha kell kis lisztet szórok rá, és beledolgozom, vagy pedig egy kis tejjel hígítom. Langyos helyen duplájára kelesztem. Közben amíg kel, a sonkát és a sajtot pici kockára vágom, és elkeverem a tejföllel. Ha megkel a tészta, teniszlabda nagyságú darabokat szaggatok ki belőle, amit téglalap alakúra próbálok nyújtani. Megtöltöm egy kis töltelékkel az egyik felét, majd ráborítom a másik felét, és jól összenyomkodom, hogy sütés közben ne folyjon ki. Bő forró olajban aranysárgára sütöm. Szalvétára szedem ki, és leitatom a fölösleges olajat róla.
Melegen tálalom.

Add át terhedet az ÚRnak!

"Vesd az Úrra terhedet, és ő gondot visel rád! Nem engedi sohasem, hogy ingadozzon az igaz."
Zsoltárok könyve 55:23