Dórinak a szenzációs élesztőpástétomja ihletett. Némi módosítást eszközöltem az eredeti recepthez képest, de így is nagyon finom!
Amikor első alkalommal szembesültem azzal a ténnyel, hogy élesztőből is lehet pástétomot készíteni, nagyon meglepődtem. Magyarán képtelenségnek tartottam, hogy ilyen alapanyagból ehető, élvezhető étel készíthető. Hát azóta gyökeresen megváltozott a véleményem és jó szívvel ajánlom mindenkinek, aki egy egészséges finom pástétomra vágyik. Nem egyszer készítettem már a Dóri receptje alapján. Ezt a változatot viszont most próbáltam ki elsőször.
Jó hír, hogy ez az egysejtű gombatömeg a B1, B2, B6, Kálium, Kálcium, Nátrium, Magnézium és Foszfor tartalma mellett igen hatékony szépítőszer. Közismert a kozmetikában bőrregeneráló hatása, továbbá a hasnyálmirigy működésére is jótékonyan hat, így a cukorbetegeknek is ajánlott a fogyasztása. Kiváló gyógyszere a gyomorfekélynek. Néhány nap alatt enyhén lúgos hatása miatt begyógyítja a fekélyt. Végül, de nem utolsó sorban nem árt, ha megismerkedünk a stresszoldó tulajdonságával is.
Hihetetlen, hogy Isten mindent elkészített nekünk, hogy egészségesen élhessünk. De még arra is gondolt, hogy ha megbetegszünk, legyen orvosságunk is a természetből.
Hozzávalók:
- 1 csomag élesztő
- 1/2 csészényi zabpehely
- 1 ek zsemlemorzsa
- 1 fej vöröshagyma
- 1 tojás
- 1 mk majoránna
- 1 mk borsikafű
- 1 mk vegamix vagy vegeta
- zöldpetrezselyem
- 2 mk pirospaprika
- 2 ek olaj
- bors, só
Elkészítése:
A hagymát megdinsztelem majd rámorzsolom az élesztőt, beleszórom a zabpelyhet, a zsemlemorzsát és felöntöm 1 bögrényi vízzel. (Vízből mindig dupla mennyiséget teszek a zabpehelyhez képest). A tojást is hozzáadom, jól elkeverem benne, fűszerezem és 10- 15 percig állandó keverés mellett készre főzöm. Hagyom kihűlni, mert úgy finomabb. Zöldpaprikával, paradicsommal érdemes enni a belőle készült szendvicset.
2011. március 7., hétfő
Isten békéje
"Isten békéje pedig, amely meghalad minden értelmet, megőrzi szíveteket és elméteket Krisztus Jézusban."
Fil 4;7 2011. március 2., szerda
Zabpelyhes palacsinta nutellával
Hiába próbálom a nutellát feledtetni a gyerekeimmel, nem mindig sikerül. A zabpehely a palacsintában remélem ellensúlyozza valamelyest az egészségre káros hatását.
Hozzávalók:
- 30 dkg liszt
- 10 dkg zabpehely
- 1 kk só
- 3 tojás
- ásványvíz vagy csapvíz
- 1/2 dl olaj
- nutella
Elkészítése:
A lisztből, zabpehelyből, sóból, tojásból és vízből és olajból egy közepes sűrűségű palacsintatésztát kavarok.
Mindkét felét megsütöm. Nutellával kínálom.

Agyagedényben főzött töltött káposzta
Töltött káposzta az Edit féle agyagedényben. Ó mióta készülök erre a pillanatra....Nagyon kíváncsi voltam, hogy milyen íze lesz ebben az edényben a káposztámnak. Mindenki azt rebesgette, hogy egészen más, sokkal jobb. Anyósomnak is volt egy ehhez hasonló edénye erre a célra és tényleg mindig szenzációs volt a töltött káposztája. Való igaz,én is megkedveltem. Nagy becsülete lesz ezután ennek az edénynek,de nemcsak azért, mert Edit csinálta. :-))
Hozzávalók:
- káposzta
- csirkemellfilé
- rizs
- tojás
- hagyma
- fokhagyma
- kapor
- csombor
- vegeta
- pirospaprika
- bors
Elkészítése:
A savanyított káposztát kicsit kiáztatom hideg vízben a só miatt. A káposztalevelek ereit kivágom.
A húst ledarálom, a hagymát apróra vágom és megdinsztelem. Hozzáadom a rizst, és a többi fűszereket, majd a húst. Pici vizet is adok hozzá és jól összekavarom vele, hogy a töltelék ne legyen kemény a főzést követően. Nagyon finom, ha 1- 2 savanyított káposztalevelet beledarálok a masszába.
Megtöltöm a leveleket. Az edény alját kibélelem 1- 2 káposztalevéllel majd vágottal szórom meg. Erre jönnek szépen körbe a kis töltelékek majd vágott és ismét töltelékek, amíg el nem fogy a hozzávalóm. Felöntöm vízzel, hogy jól ellepje, lefödöm és beteszem a sütőbe. Én az elején 250 fokon főztem majd levettem 220 fokra. 2,5- 3 óra alatt készül el. Ha leapad a víz, pótolom. Ez a fövési idő is nagyon relatív. Tűzhely függő.

Kitartani a tanultak mellett
„De te maradj meg abban, amit tanultál, és amiről megbizonyosodtál, tudván, kiktől tanultad, mivel gyermekségedtől ismered a szent írásokat, amelyek bölccsé tehetnek téged az üdvösségre a Krisztus Jézusba vetett hit által.”
Timótheushoz írt második levél 3:14-15
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)